Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Patkó Károly keresett alkotó
    Patkó Károly
  • Batthyány Gyula keresett alkotó
    Batthyány Gyula
  • Batthyány Gyula keresett alkotó
    Batthyány Gyula

Kolbe Mihály Tanulmányok

  1. Kolbe Mihály - Art deco jelenet (Salome)
    1. KOLBE MIHÁLY TANULMÁNY

      Kolbe Mihály (1907 - 1990)

      • Art deco jelenet (Salome), 1933
      • 109×80 cm
      • Olaj, vászon
      • Jelezve jobbra fent: Kolbe
      • PETŐ LILLA GYŰJTEMÉNYE
        KIÁLLÍTVA
      • Nemzeti Szalon 1933. A Szinyei Merse Pál Társaság Tavaszi Szalonja.
        IRODALOM
      • Borsos Miklós: Visszanéztem félutamból. Budapest, 1971
      • Tüskés Tibor: Műteremben. Kolbe Mihály. Jelenkor, Pécs, 1978.
      • Varga Zsuzsa: Mohács is Európa. Kolbe Mihály (1907-1990) emlékének. In.:
      • Új Művészet 1993/7. 48-51.

      Néha úgy tűnik, hogy egy-egy aukción nem csupán a vak véletlen kormányoz egymás mellé műveket, hanem e megkésett "találkozók" mögött a sors kifürkészhetetlen, ám annál tudatosabbnak tűnő akarata is megnyilvánul. Domanovszky Endre és Kolbe Mihály most bemutatott művei olyan szoros rokonságot mutatnak, hogy lehetetlen kitérni összehasonlításuk késztetése elől. Ráadásul e két festmény apropója kapcsán a szokottnál is élesebben vetődik fel a magyar festészet 20. századi történetének két sajátos vonása: az életművek drámai megtörtsége és az a tény, hogy még mindig számos meglepetést tartogat a lassan felszínre kerülő, évtizedeken át lappangó emlékanyag. Kolbe Mihály és Domanovszky Endre a harmincas évek második felében együtt tanultak a Képzőművészeti Főiskolán, Glatz Oszkár keze alatt. Az egykori osztálytárs, Borsos Miklós visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Glatz három csoportban oktatta növendékeit. A legszűkebb kört négy festő alkotta: ők voltak a "zsenik", akik külön teremben, külön korrigálás alatt dolgozhattak. Ebbe a válogatott, s jócskán irigyelt társaságba tartozott Domanovszky Endre és Kolbe Mihály. "Pesten akkoriban a neoklasszicizmus kezdett elterjedni - az olasz novecentista Felice Casorati modorában szép okkerral és barnákkal festett, igen nagyméretű kompozíciók." Borsos Miklós szavait Kolbe és Domanovszky képe is kitűnő illusztrálja. Mindkettőt az olasz reneszánsz ihlette: kompozícióban és formaalakításban szorosan kötődnek a klasszikus itáliai tradícióhoz. Ám ez nem jelent egyoldalú, kizárólagos kapcsolódást, hiszen a korszak legtöbb alkotójához hasonlóan Kolbe nem csak Róma, de Párizs kortárs irányzatait is tanulmányozta. Az új tárgyiasság egész Európán végigsöprő divatja alapvetően rokon irányzatokban öltött testet: a párizsias art deco, a német neue sachlickeit és az olasz novecento helyi sajátosságaik ellenére is meglehetősen egyöntetű karakterű műveket teremtettek. Az új klasszicizmus nem csupán formai téren, de témaválasztásban is visszanyúlt az avantgárd által elsöpörni vágyott tradicionális, "múzeumi" művészethez. A görög mitológia és a keresztény szentírás egyaránt gyakran adott alapanyagot a korszak művészeinek. Ám ezek a klasszikus, évezredes hagyományokkal rendelkező kerettémák új, aktuális tartalmakkal telítődtek. Kolbe Mihály festménynek bibliai főalakja, Salome már a XIX. század végétől a femme fatale, a végzet asszonya típusának egyik leggyakoribb megszemélyesítője volt. A férfit démoni erejével, sugárzó szexualitásával uralma alá hajtó nő Oscar Wilde drámájában kapott századvégi, ízig-vérig dekadens feldolgozást, mely aztán többek között olyan művészeket ihletett meg, mint Richard Strauss, Gustave Moreau, Gustav Klimt és Franz von Stuck. A magyar festészet történetében, a XX. század első éveiben Csók István életművében találjuk a végzet asszonya archetípus legismertebb feldolgozásait, ám Kolbe Mihály most bemutatott képe is bizonyítja, hogy az egyszerre frivol és moralizáló, bizarr és érzéki felhangok az art deco korában is felkeltették a művészek érdeklődését. Az olasz cinquecento formai rendje, a fontainebleau-i iskola jellegzetesen finomkodó, kecses gesztusai, az opálos testű nőalakot borító leheletvékony, későreneszánsz fátyoldísz, s a 20. század harmincas éveinek art decós stílusjegyei hatásos együttest alkotnak Kolbe Mihály festményén.


      MP